 |
|
Sunday, November 23 |
Jó egy helyen, rendben tudni a dolgokat. Nekem ez sohase ment. Megpróbálom segítséggel visszahozni az elveszett archive-okat a blogban, átköltözöm freeblogra, aztán pihentetem magamat. Ami nem történik meg, arról nem írunk. Aranyszabály. Nem akarok traktálni senkit magammal, legkevésbé magamat.
Levágattam a hajam. Ennyi a tény, semmi több. A többi varázslat és/vagy rémálom.
|
|
Leila | 10:29
|
|
Saturday, November 22 |
Megfogadni.
Feladni.
Átélni.
Túlélni.
Mindent lehet. Érted? Mindent. Nyelvtani világosság miatt írom: megfogadni mindent, feladni mindent satöbbi.
(Hangulati idevon.:Brown paper bag. No time to fuck. Almodovar. Ilyesmi.)
|
|
Leila | 19:24
|
|
Monday, November 17 |
Szépen elszállt az éterbe minden idevésett jókívánságom, úgyhogy sallangmaszlag helyett álljon itt csak annyi: Sz. Lilit Kata, Isten hozott, mind a 2700 grammoddal együtt!
Holnap megyek és jól megnézlek magamnak, aztán meg beköltözöm egy emelettel feljebb, hogy vigyázzanak rám is szigorú orvos-tekintetek.
Örülök Neked, Sz. Lilit Kata. Anyukádnak ma olyan hangja volt a telefonban, amilyennek én még sosem hallottam. Igazi Anyuka-hang. Ott feküdtél mellette és én ezt a hangján hallottam. Döbbenetes volt. |
|
Leila | 21:20
|
hú, te, de hogy én most hogy megenném azt a lágytojásos beefsteak-et, amit a tányéromon hagytam, te jó ég
hangyányi ubisali
héjában a krumpli
jajajaj
nyelema
nyálam
beletra
fáltam |
|
Leila | 07:40
|
|
Saturday, November 15 |
Krémszínû, környezetbarát bongyorpasasom ül mellettem süppedõs mûbõr duplafotelen, õ az én Szécsi Pálom, Giovanni, Giovanni, asztalon Nagyi nyugágyáról és rolójáról idetévedt vasalt pasztellcsíkok, pincéreken tiszacipõpóló, nájlondzsörzé tökély körben, minimáldizájnban pereg a könny, Hét emelet boldogság c. magyar ff. vagyok, prekolor Junoszty a szivárvány minden színével, szakszervezeti luxus, Fabulon naptáron margaréta, Pataki Ági mûszempillája, rózsavíz bulgárból, szerintem Mastroianni is ott van, szerinte nem, derekam beadom, könnyre könny, sütötökkrém a leves és beefsteak-be csomagolt a krumplistészta-keringõs igaz magyar fíling, menzázunk, zanzázunk, Menzázunk, monamííí. Ojrópai az ár már azért, nem menzányi.
Az a szerencsém, hogy tudom, hogy tudja. És hogy tudja, hogy tudom. Tudomdomdom, mondja az egyszeri hordó, vigyázz, lépcsõ, tudomdomdom.
|
|
Leila | 20:54
|
Most, hogy kiléptem a pontok által körülhatárolt négyzetbõl, rá kellett döbbennem: kézzel-lábbal-szájjal próbálom leírni mindenkinek az állapotom (áll a potom, Petri írta így, Sári, ne vigyorogj rajtam!, kedvencversek közül való, amennyiben egy erotomán-nekrofil szerelmi vallomás lehet egyáltalán kedvencvers, de hát miért is ne lehetne, kéremalásssan), szóval az állapotom próbálom leírni, ami - ha nem is kétségbeejtõen, de - átlagos. És rá kellett jönnöm, hogy azon kívül, hogy nem tudom kellõképpen illusztrálni másodperceim összetettségét, és két mosolygás között nem tudok senkit meggyõzni arról, hogy nekem most tkp. jajdefurán nehézkes, és jajdenagyon szenvedek, hüpp, szóval ezen kívül semmi bajom nincsen. Belefáradtam és abbahagyom. Mától hivatalosan is jóllevõnek nyilvánítom magam.
Ma délelõtt derült ki, hogy V. pont akkor és pont abban a kórházban fog feküdni, amikor és amelyikben én. Nem betegség, állapot, mondják. Enyém cukor-, övé más-. V. egy emelettel alattam világra fog hozni egy kisbabát.
|
|
Leila | 13:23
|
|
Friday, November 14 |
Bizony-bizony, úgy, ahogy mondani tetszett: ki kell lépni a 9 pont által körülhatárolt négyzetbõl. Erre ugyan rájöttem én is magamtól, de sajnos már csak itthon, másfél órával azután, hogy egy állástesztben ezt megkérdezték. Szóval ki tudok én lépni a korlátaim közül, nem arról van szó, csak úgy látszik, a tantuszom esik le késve. Egy jólfizetõ álláslehetõség ugrott, nabumm.
Köszönöm az emileket, a statcenter halála óta szinte testenkívüli élmény volt szembesülni azzal, hogy még mindig akad, aki olvas. És aki olvas, az nyitott gondolkodású, kreatív, a formabontó ötletekre éhes szellemmel bír. Azannya.
|
|
Leila | 17:54
|
|
Thursday, November 13 |
. . .
. . .
. . .
Hogyan lehet ezt a kilenc pontot 4 egyenes vonallal összekötni úgy, hogy egyik pontot sem hagyod ki és közben nem emeled föl a ceruzádat sem? |
|
Leila | 21:55
|
|
Wednesday, November 12 |
- Butaság van alattam. (Mondja ez a bejegyzés és maga alá fintorog.)
- Csak azért maradok itt, hogy lássa ez a hülyegyerek, mibõl lesz a cserebogár!(Mondja az alsó bejegyzés és nyelvet ölt erre a bejegyzésre.)
Ez a hülyegyerek meg színes tintákkal álmodik mindjárt. |
|
Leila | 22:04
|
Sok ez így egyszerre. Ez a fizikai-egyedül és ez a mindenféle-lefele. Az azért furi, hogy nem is sejtem még én sem, hogy mennyire egyedül és mennyire lefele. Csak amikor szembesülök könnyel akkor, amikor pedig nem kéne (mert amúgy jogosan cseszegetnek), vérrel ott, ahol nem kéne (ez nem metafora, teljesen konkrét, hát megijedtem bizony, és nem, nem az orrom vérzett, ahhoz már hozzászoktam lassan), azzal a napi fél órával, amibõl már régen több kéne, szembesülök azzal, hogy minél inkább egyedül vagyok, annál inkább vágyom az egyedüllétre, és hogy még arra sincs energiám, hogy búvalbélelt legyek egész nap, vagy abban a napi fél órában, amibõl már régóta sokkal több kéne és járna, mint napi fél, hanem ugrálok és táncolok és mosolygok, reggel pedig görcsösen és elhasználtan ébredek.
Senkinek sem adatott ennél sokkal több, ezért nem is merem ezt hangosan mondani. Mondjuk középsõ csoportban én nem gondoltam volna, hogy ennyire más lesz, mint ahogy akkor az óvónéninek lerajzoltuk. Elfogyott a színes zsírkréta.
Ilyenkor mondja Romie Michelle-nek: - Nevess, Michelle!
És Michelle röhög egyet. És az egész rohadtul nem vicces. Pedig amúgy vígjáték. |
|
Leila | 07:41
|
|
Monday, November 10 |
Fától vastag törzs kéne, hogy recsegjen, küzdjön, de sose dõljön. Széltõl erõ, ami lobogtat máson hajat és kabátot. Zsigeri káromkodás kirakatüveg alatt gubbasztó feketekörmû büdösbanyától, kinek hosszabbít tablettásbor sokliterje még õszt és telet. Szívósság, apropó, az is kéne. Elkelne pár felesleges határozott névelõ még, írásomat mentesítvén dagálytól, sallangtól, kimûvelt rosszmodortól, raknék kedvvel mellé még helyes szórendet, mondatbelit, szórnám be magam irigytelenítõ jómájporral, -talan-telenítõ fosztóképzõkkel, melyek nélkül csak (kép)zavart szülök és utánvetett zárójeleket, szeretnék még meseíró generátort tartós elemmel s valóraváltógéppel, mint szünidei matiné csehszlovák gyöngyszemében, valamint csuklóból kirázott tõmondatokat egy többszörösen összetett mondat összes körmönfontságával. És hozzátenném még, hogy valami nagy-nagy szüzet kéne baszni, s elfeledni klasszikusok ordenáré ferdítéseit.
Aztán amikor mindez megvan, nem sandítani irigyen, magam-szégyellve másra, hogy én miért vagyok képtelen bármire, ami fölemelne akárcsak egy hangyányival is önmagam fölé ebben az ultragravitális, szóbetyár mikrovilágomban, hanem csak összetenni két kezet, hogy vagyok, hogy így vagyok és hogy csak rajtam áll s bukik, hogy mi lehetek még, hogy vajpuhaságom néha erény is lehet, hogy hiszékenységem, hirtelen szeleburdiságaim és hirtelen haragjaim egy esendõ magatartásmodell portfóliójának ilyen-olyan darabjai, hogy nem azért nem a nem, mert én nem tudom, hanem azért, mert én nem akarom.
És ha majd eljött az akarom-idõ, akkor akarni fogok és merni. Lesz saját szemétdombom kapirgálásra való, házam, ami elõtt söpörhetek, valamint szerencsém kovácsa is leszek (mint Kiki a magáénak), és a fogadjisten is tendál majd az adjonisten tetszési indexe felé.
Valami hülye arról akar meggyõzni, hogy én én vagyok. Azt hiszem, hagyom magam rámdumálni.
|
|
Leila | 22:23
|
Tavaly ilyenkor nyolc kilóval voltam kevesebb annál, mint amennyi most vagyok. Már akkor sem kellett kétszer rámnézni, hogy egyszer észrevegyenek. Most konkrétan úgy érzem magam, mint egy mamutfenyõ.
Hónapokig nem akarok találkozni azokkal, akiket tavaly ilyenkor láttam utoljára.
(Amúgy: kecske és káposzta közé földre esve néha a hegy megy Mohamedhez - aztán addig jár oda, míg el nem törik.) |
|
Leila | 06:32
|
|
Wednesday, November 5 |
Majdnem kilenc volt és én azt hittem, nem történt eznap semmi. Leszámítva nyolc óra ismételt szalagmunka-rokon diktálást az adminisztrátor kolleginának, meg majdnem három órányi túlfûtött szovjet komszomol-románcok kínkeserves csokrának befogadását(?) egybegyûjtve a Mûcsarnok filmklubjában. Aztán meg mégis, másfél másodpercnyi rezgés történt. Tengernek csepp, elefántnak lepkefing, énnekem lételem.
A hiány át van élve, hundertpozent, lábujjtól hajtövig, muszáj, mert ha majd nem lesz (hiány-hiány, Anakreón), akkor fel kell tudnom mondani magamnak, hogy emlékeztessem magam: akkor is éltem. Át. Túl. Rem.
Sietõs ez, a gondolatok jönnek, nekem pedig mennem kell.
Na, majd egyszer. |
|
Leila | 21:11
|
|
Tuesday, November 4 |
A "hej" szellemének, a Genius Locinak - ami gyermekkori tévhitemmel ellentétben nem ifjabb Szabó Lõrinc maga - spirituális materializációja az az volt ma este, hogy Genius Juci - én - azt mondogatta szüntelen - nojó, inkább szünes, mert leállították fáradt bloggertársak -, hogy hejhejhej!
Keskeny jókedvemben kövéren vigasztal:
Fogyó lánggal ég egy csontsovány viasz-dal.
/"Remélem, képzavarok"-sarok/
Az utóbbi napok kúlturha-torlódására meg azt mondom, hogy: koncertdátum-koncentrátum.
|
|
Leila | 22:13
|
|
Monday, November 3 |
Bábszínész Másikjé úgy feltöltött tegnap este, annyi túlfûtött, überkreatív ötlettel adta alám azt a lovat, amihez már régóta párnázom a seggem, hogy ezt muszáj lesz megcsinálnom. Nem lenne hozzám pofám, hogy ne. Ajánlom majd neki magamat.
|
|
Leila | 17:31
|
Adtam magamnak két hetet, hogy ennek márpedig vége lesz. Az ótvar munkahelyi nyolckernek, a kétdiplomás alkalmi munkavállalásba csomagolt nyolcórás szalagmelónak, a döglöttpókhálós falnak, a mindjárt rámboruló irattonnányiságnak, a karbol-barbonszagú, izzadva dadogó, pszichopata, paranoiás, komplex komplexusokkal küzdõ, nyomokban emberszerû fõnök-állatnak, az ablaktalan, agysorvadásos seggnövekedésnek, a százforintos ebédszüneteknek, a, a, a, a mostanság-mindenségnek. A mindenségit neki már. Megmé gannál többe tis.
Közben pedig Kempelenben sunyin meglapulok nagyseggemmel széken, lapulok, mondom, mert monitorom megannyi más láthatja. De én nem akarom, hogy lássa, a szomszéd fiú pedig mindig idesunyít sandán az enyémre, hátamba perdül a mögöttem felálló fiú széke, hát mikor lesz már ennek vége.
Ilyenben meséli nagybátyám, csak az limuzin - miközben Budapest-Miskolc közt mindössze másfél óra suhan észrevétlen -, hogy emlékszik, Kaján Tibor rajzolta anno Ludas Matyiba, két szakadt ipse rámutat egy állati nagy fekete limuzinra és fitymállón mondja egyik a másikának, "nézd, õ aprópénzre váltotta a tehetségét" és akkor elpirulok, mert a fejem ráhajtottam az oldalsó ablakra és mi van, ha a fejemtõl zsírfoltos lesz, de azt hiszem, nem látta. Megérkezünk.
Mami elõzõ nap zokogott a telefonba. E-mail-ben egy linket ajánlottam neki szintén zokogva, abszurd, mondom magamban, de megvigasztalta és azt írta, büszke rám, hogy a lánya vagyok.
Szóval ilyenek vannak mostanság és én adtam magamnak két hetet. |
|
Leila | 10:23
|
|
Friday, October 31 |
| Új word dokumentum vagyok, tizenkettes betûméret, Times New Roman, másfeles sorköz, egész nap készenléti állapotban villogó kurzõr. Mindent alul- vagy fölülreflektáló, elõre- és visszagondolkodó, egyenes sorra írni képtelen tanulási zavar, ragacsos delete-bill. Sorvezetõ akarok lenni, margó akarok lenni, ábécésorrend akarok lenni, könnyeket egyirányba terelõ hangulatbiztos, szisztematikus enter. Üss le. |
|
Leila | 22:06
|
|
Wednesday, October 29 |
A Szimpla négy korsó után is csak két percnyire van itthonról. Bevallom, ez meglepett.
Sosem írtam még íííííígy blogot, szokatlan. Abba is hagyom. Szaladgálnak a karakterek és a gondolatok. A téma meg a Szimplában hever.
|
|
Leila | 23:12
|
|
Tuesday, October 28 |
Zsivanzsííí, így mondja huncutul, zsivanzsííí, aztán meg eltûnik, és én megint egyedül görbülök meg.
|
|
Leila | 21:16
|
|
Sunday, October 26 |
Ujjal körbejárt negyvenöt perc.
Számolja a tankönyv rostjait
a két világ közt imbolygó,
uzsonnára váró
óraközi szünet.
(Iskola)
Magam-faló istenfélés ketrecébõl
kitörni próbáló szép szóval zaklató
kísértés fullaszt mint egész-embert
kívánó fél-alázat hozta kín.
(Kitõl félek?)
Zetorleila, 15 éves tanuló, mit tudtál te akkoriban az életrõl?
|
|
Leila | 20:19
|
Barátod barátja nem feltétlenül a te barátod is. Ellenséged (hülyeszó) barátja nem feltétlenül a te ellenséged (hülyeszó) is.
Lehet, hogy ezek egyeseknek triviálisak, én ezeket mostanság saját bõrön tapasztalom meg. Éget, csíp, karcol néha, de immunrendszerem lassan kialakulóban. Lesz néha kis susmus, csipetnyi fejet homokba dugás, morgás erre majd arra, váltott lábbal, széles terpeszállásban, karok mellsõ középtartásban, baaal, jobbb és ígytovább.
Meg fogom szokni. |
|
Leila | 17:40
|
|
Saturday, October 25 |
Nem lesz egyszerû ez az éjszaka, még a tudat sem segít, hogy nyerek majd egy órát valamikor hajnalban. Olyan babalátogatás volt ez, ahol az ember tarkójához szorították a pisztolyt, ha nem evett meg két lavór frankfurti levest, négy rántott csirkecombot, egy fél rántottkarfiolt, tizenhárom házi-Ischlert, kilenc házi-Krisztinát és hat szelet házi-méterest, nem ivott ki egy ötliteres üvegnyi szilva-cseresznye befõttet és nem öblögetett minden szabad percében palóclevessel. A desszert két és fél óra éjszakai szerpentin volt Salgótarján-Miskolc viszonylatban. Valaki most azt mondja a gyomromban, hogy helló-szia-szeva-haver, meg hogy kösz-hogy-jösz-és-mindened-kiteszed. Nem vagyok elég szofisztikált sem Novákhoz, sem Gesztihez. Tulajdonképpen én most konkrétan hányni fogok.
|
|
Leila | 23:35
|
|
Friday, October 24 |
Az ész megáll és körülnéz. Miskolcon tavaszi hóolvadás van, napsütéssel, langyos ereszcsöpögéssel, ahogy az kell.
Novemberben vénasszonyok nyara lesz itt, én mondom. |
|
Leila | 12:35
|
Jóapám felvívott az imént - egy évre átlagosan kb. egy hívás jut tõle - hogy a tuják a földön vannak, Miskolcon tíz centis a hó. Olvasom is itt-ott a blogokban, hogy esik a hó.
Én meg kinézek az ablakon és csak a járdasötétítõ nagy esõ-semmit látom, meg azt hallom, ahogy a kocsik csapják a vizet. A szimpla, õszi esõvizet.
Olyan, mintha beszorultam volna egy tér-idõ kapszulába. |
|
Leila | 06:22
|
|
Thursday, October 23 |
Valami méla nosztalgia volt, de mégsem olyan, mint amit szerettem volna hogy elõvakarásszon onnan hátulról, a kiskoriságomból. Felnõttem vagy hát én nem is tudom.
Szeszélyes nyár volt, kedves-mosolygósan lelassult és csehújhullámos, a fülcimpavarró jelenet már-már korát meghazugtolóan tarantinoi, Anna lenyûgözõ, ha férfi lennék, azt mondanám, tutajos szemekkel, ehhez meg úgy is lépked, mint ahogy a pamutgombolyag gurul, de a szék, amiben ülök, kényelmetlen és mondom, hiányzott valami. Nem is a filmbõl, inkább belõlem - épp ott és épp akkor. Néha pedig hangosan fel is nevettem.
Magyar hangja Pécsi Ildikó, magyar hangja Márkus László. Ilyen dolgok már nem lesznek többé. Meg film végén Szécsi Pálok sem lesznek többé, pedig a film cseh és nem magyar. Az már nem is idetartozik, mert most nem hallottam, de leírom, mert mégis idekívánkozik, hogy Tomasevics Zorka, Pálinkó Mária meg Aprics László.
Basszus, lassan már egy háromcsíkos királykék mackónaci is könnyeket csal a szemembe. Szentimenti lettem. Vagyis mindig az voltam.
|
|
Leila | 21:33
|
|
Wednesday, October 22 |
Múlt éjszaka VV1 Okival randiztam, nagyjából levegõnek nézett és ez nekem éjszaka nagyon fájt, tán még a pizsamám is összenyálazódott reggelre a nagy fájdalomtól.
Aztán ma a kicsi@világ-ban VV1 Györgyi ült mellettem és eszembe jutott az elõzõ éjszakai fájdalmam. Két pofára kezdtem el zabálni a flódnit. Mellesleg életem legjobb flódnija volt.
Élettársi kapcsolatom válságban van. Amikor hazajövök, köszönök, köszön, váltjuk egymást a gép elõtt, õ elmegy lefeküdni, én a blogjából tudom meg, mit csinált aznap, õ a blogomból tudja meg másnap, mit csináltam elõzõ nap. Idõszakos, jójó, de most akkor se jó(jó).
Holnap este egy lépéssel közelebb kerülök a szakdolgozatomhoz. Örökmozgó, 20:30, Szeszélyes nyár, Men-zel, men-jel! (ezt néhány szóval muszáj blablabla)
|
|
Leila | 22:20
|
|
Tuesday, October 21 |
Meg akarok tanulni írni.
Ha kell, visszamegyek a pici iskolapadba, betûröm a hosszú lábam, bújok cikk-cakkgalléros nylonköpenybe, kizipzárazom a múanyag lakk tolltartómat, megfaragom a HB-s cerkát, kidugom a nyelvem a szám szélén, leszegem a fejem a sokvonalas füzetbe, majd rovom-rovom a karikás sorokat, az egybetûs sorokat, a kétbetûs sorokat. Tanítónéni hol rontottam el? Bûnésbûnhõdni akarok, Annakareninni akarok, Kishencegni akarok.
Tanítónéni tessszíveslenni segíteni, meglökött a Lackólaci, elrontottahamm!
|
|
Leila | 21:53
|
|
Monday, October 20 |
Most a Besame Mucho-val csinálom azt, amit a múltkor a Szomorú vasárnappal. Huszonkilenc Besame Mucho egymás után huszonkilencféleképpen. Most akkor ez megalomonománia?
Tragikus hirtelenséggel kellett rádöbbennem arra, hogy nem tudok szerkesztetten írni. Ez most azért rendesen padlóra tett. Miért nem tudok én szerkesztetten írni? És miért intézek folyton kérdéseket magamhoz? A tegnap este legjobb szavai:
kiflicsücsök
gombosdoboz
szerpentin
betûtészta
griberli
hórukk
szupernem
meggybefõtt
aszta paszta cipõpaszta
kótyavetye
Miért nem tudok szabadulni a keretezéstõl? Miért nem tudok szerkesztetten írni és miért intézek folyton kérdéseket magamhoz?
villanyleó |
|
Leila | 19:38
|
|
|
